Mordechai in da Holy Land

Tízkor elindultam otthonról - taxival, ti. tömegközlekedés mint olyan nem létezik a városban, én pedig R. legszélén lakom: de aggodalomra semmi ok, a 6 kilométeres útért 3 sékelt kell fizetnem, alig 180 forintot -, elsőnek Ramallah óvárosát térképeztem föl. Megjegyzem, vendéglátóm hajnali 4-kor fölkelt, csak azért hogy teletömje magát még a böjt esedékessége előtt. (Ezt nem röstellésképp mondom, Tisa B'Ávkor én is annyit zabáltam vacsorára, hogy másnap a reggelit alig kívántam.)

Nem volt térképem, de nem is szeretem, ha van - amikor nem egyedül utazom, utazótársaim azzal idegesítenek föl a leghamarabb, ha minden sarkon megállnak és előveszik a térképet -, sokkal inkább letámadok rokonszenves helybélieket. Itt is így tettem, üzletvezetőtől kezdve utcai fűszeráruson át katonákig sokakkal szóba elegyedtem: jelentem, ritka segítőkésznek bizonyult mindenki. Kedvencem az a géppuskás, fekete egyenruhás pasi volt, aki csillogó szemekkel, mosolyogva kísért el a sarokra, majd úgy mutatta meg, hogy merre kell mennem. Lehet, hogy másnap fölrobbant egy buszt Haifában, de attól még velem ritka kedvesen viselkedett.
Pedig rám van írva, hogy bibsi vagyok, különben Pesten miért kell minden hónapban elviselnem egy antiszemita beszólást? Megjegyzem, itt is kétszer megkaptam már kisgyerekektől a "Má nismá?"-t, ami héberül annyit tesz, "Hogy ityeg?", és komoly utalás-értékkel bír. De ennyi! Tudják, hogy zsidó vagyok, és tolerálják, mert felvilágosult emberek. (Megjegyzem, a városban 7000 külföldi él, elsősorban magamfajta idealista nyugat-európaiak, akik különböző progresszív értékrendű civil szervezeteknek dolgoznak.)

Vicces egyébként észrevenni magamon, mennyire ügyelek arra, hogy véletlenül se héberül szólaljak meg, jóllehet Izraelbe érkezésem előtt még esélyem se lett volna ivritül dumcsizni. Abból, hogy vissza kell tartanom a héberemet, érzem, kezd jelen lenni az agyamban.
Pedig zsigerből folytatnám itt is a héberül való kommunikációt, őszintén szólva nem is sok különbséget látok izraeliek és palesztinok között: amíg az egyik társaság zsidó arabokból áll, addig a másik muszlim zsidókból. Nagy ügy. Ahogy Mose mondaná: "dasz mocht nichc ojsz."

Az Óváros. Fél órán át egy, a képen látható minaret mellett található ortodox templom (arab és cirill betűs) ikonjai fölött merengtem. Közben egy fájós hátú férfi lelkesen törölgette az ikonokat, amiket egyébként imádok, otthon van több is. Sámuel ezt bálványimádásnak nevezi, én művészet-kedvelésnek.

Ramadán van, ezt jelzik a mindenhol föllelhető hold-csillagok. Első blikkre kísértetiesen emlékezteti a járókelőt Romániára, ahol nyáron is fönnhagyják a karácsonyi díszeket takarékossági okokból. Vagy egyéb megfontolásból, mindenesetre valahányszor eddig Erdélyben jártam, a nagyvárosokban mindig fönn voltak a karácsonyi égők.

Az ESZ által működtetett fiúiskola. Na, ide ziher nem fog a gyerekem járni.

Zsidó humor Palesztinában - más források által akasztófahumorként jellemeztetik.

Eiffel-torony és egyéb kimagasló épületek 38°C-ban

.

A Mutaqa'a kormánynegyed. Amíg (a képhez képest beljebb) katonákkal dumáltam az élet értelméről, arra lettem figyelmes, hogy az őrtoronyból egy gépfegyvert szegeznek nekem. Életemben először éltem ezt át, de hát ugye mindig van egy első. Ja, és végül nem engedtek be a negyedbe, de mondjuk ezek a katonák nem is mosolyogtak, nem úgy mint a feketeruhás gerilla. (PLO - Palesztin Felszabadítási Szervezet, a kormányzó erőket és más politikai alakulatokat magába foglaló bonyolult valami.)

Ramallah széle, háttérben egy illegális izraeli telep. Kiváló ötletem támadt: kövessék a mi fasisztáink is izraeli hittársaik példáját! Költözzenek Szlovákiába, Romániába, meg a többi országba, amiket valamilyen abszurd fantazmagória miatt ki akarnak sajátítani maguknak! Pár ezer hülyével kevesebb.

Holnap irány Nablus és a szamaritánusok!

Rizsa

Ramallahból üzenem az összes, a cionista-neolibsi/neokonzi média iszlamofób hangulatot gerjesztő manipulációjának szokás szerint bedőlő haveromnak, akik olyanokkal riogattak, hogy zsidókat nem engednek át a határőrök a demarkációs vonalon, és úgyis tudni fogják rólam, hogy komcsi agitátor vagyok, ergo rögtön bezsuppolnak: Palesztinába menet még csak ellenőrzés sem volt, a kisbuszunk rajta a tucatnyi arabussal és velem a Damaszkuszi kaputól számítva bő fél óra alatt Ramallah főterén volt.

A vegetáló Cúr Hádászá után Ramallah nyüzsgése arcon ütött, de hamar magamhoz tértem, pár perc múlva már jól esett a változatosság (és végre mást is láttam, nem csak zsidót). Az utca tele emberekkel, bárhová nézek, árusok, izgi gyümölcsöktől kezdve lepényeken át ruhákig bármit megtalálhatnék, ha keresnék – de ehelyett csak hagyom sodorni magam az árral és minden harmadik szembejövővel szerelembe esek. Ezzel párhuzamosan minden ötödikből nézem ki, hogy leköpne, és minden kétszázadikból, hogy leszúrna, ha tudná... De ez az utóbbi érték Magyarországon is hasonló.
Nem érzem magamat egy cseppet sem idegenebbül, mint mondjuk Rómában vagy Oslóban. (Tudni kell, hogy egy olyan germániai óvodába jártam, ahol szinte csupán magamfajta második generációs bevándorlók voltak, törökök, szírek, jugók stb. Mikor Rotterdamban életemben először egy kizárólag arabok és afrikaiak által lakott kerületbe tévedtem, nem megijedtem, hanem egyre kíváncsibbá váltam. Mellesleg mikor másodjára voltam R'damban, épp a fekete kisebbségnek volt valami fesztiválja, fantasztikus hangulat volt – aztán megharagudott rám a barát, akit meglátogattam, ti. ahelyett, hogy vele mentem volna a meleg szülőkről szóló workshopra, négerekkel buliztam. Ongelooflijk...)

Vendéglátóm, Anan bosnyák származású, de már Palesztinában született egyetemi hallgató, szeressük. 16 körül tervezett fölszedni a Főtéren; én délre érkeztem a városba, úgyhogy volt időm bőven nézelődni – útközben sikerült elfogyasztanom életem valószínűleg legolcsóbb ebédjét, 3 sékelért (170 Ft) egy zöldségekkel jól megrakott falafelt pitában, ami Jeruzsálem csóró környékein is több mint 10 sékel. Magammal hoztam az ösztöndíjam maradék részét, 400 sékelt, mondván, hátha szükség lesz mindre, de valami azt súgja, hogy utolsó jeruzsálemi napjaimra még elég tőkém marad jó kis könyveket venni... Vagy nem. Meglátjuk.

Vacsorára, aminek elkészítésében aktívan közreműködtem, helyi fincsiségeket ettünk, a palacsintaszerű édesség (katajef) elkészítésére még meg is tanított, úgyhogy amint hazaérek, Pesten meghonosítom. Szegényem reggel óta nem evett és ivott, hála Ramadán havának, de ez a legkevésbé sem látszott meg rajta.
Evés után pedig nekiálltunk nézni egy televíziós sorozatot, ami arról szól, hogy miképp rabol ki egy csapat egyiptomi kemény legény egy izraeli bankot. Hehe. Anan szerint politikai komédia, de én csak azt látom belőle, hogy non-stop lövöldöznek... meg hogy ez sem sokkal jobb, mint amikor a nyugati médiában a muszlimokat barbárokként ábrázolják.

Képek

Borzasztó érzés volt látni az egyik legalapvetőbb emberi jogot, a szabad mozgás jogát (valamint az emberi méltósághoz valót és még sok másikat) semmibe vevő falat az ellenőrzőpontnál, reméljük, minél hamarabb egykori berlini társa sorsára jut.

Arafat-kultusz az van dögivel. A dinnyéket árusító pasas bódéjának a falán éppúgy kinn van Arafat képe, mint a gyógyszertárban vagy csak úgy random módon az utca falain, mint a fentebbi esetben. A grafika előtti tábla amúgy megérzésem szerint mártíroknak állít emléket, de még nem beszélek arabul, úgyhogy ez csak intuíció. Valaki igazán megerősíthetne/megcáfolhatna.

Nem mindenki a duális állam híve ezen az oldalon sem, de hát szélsőjobberek mindenhol vannak. Mennyivel békésebb lenne a világ nélkülük...

Ramallahot Ciszjordánia Párizsaként is emlegetik. Elég erős a hasonlat, sokat töprengtem, hogy vajh minek köszönhető... Talán ennek az utcának? Forrásaim azt mondják, hogy a városban különösen erős a szekuláris-feminista réteg, és szexuális kérdésekben is nyitottabbak az átlagmuszlim településeknél, de ennek ellenére szinten minden nő csadorban parádézik. Az biztos, hogy Anan rendkívül taktilis, minden második mondata után hozzámér, megbök, megveregeti a vállamat vagy valami, de szerintem ez az araboknál Szaud-Arábiában sincs másképp. No mindegy. Amúgy a kép baloldalán egy izgi fölhívás olvasható: bojkottáld a következő izraeli termékeket, hiszen ugyanez a nemzet húzta föl a falat, űzte el a rokonaidat stb.

Egyesek a szocializmusban látják a megoldást: egy demokratikus, szekuláris államban, ami a mai Izrael és Palesztina területén fekszik, de se nem zsidó, se nem muszlim - ergo mindkettő, és annál sokkal több. Írtam erről egyszer egy cikket, majd posztolom. Addig is: SZABADSÁGOT KÁNAÁNNAK!

Szerte az egész városban köpködnek, a fiúk és férfiak egyaránt. Akkor meg ne csodálkozzunk, hogy kupi (~ másodlagos tisztaság) uralkodik itt, kéremszépen.

Íme a magyar, svájci és ír külügyi képviselet. Menő! Láttam ezenkívül még román, brazil és egyiptomi zászlós kirendeltségeket, de biztos van több is.


Az első és utolsó kukát Ramallahban a brit konzulátus kertjében találtam. Ez a kép ott készült, és a szemetesláda helyett én szerepelek rajta, ti. valaki nehezményezte, hogy sosem publikálok fényképeket magamról a blogon, és egyáltalán honnan tudjuk, hogy én tényleg a Közel-Keleten vagyok-e és nem az erzsébetvárosi garzonlakásomból posztolok mindennap. Íme a bizonyíték!

Utószó

Egyébként tök jó, hogy ma reggel még azt posztoltam, kedden Bét Lechemben leszek, most pedig már úgy tűnik, Nabluszban, pusztán azért, mert az ottani kapcsolatnak szebb a szeme. Valamint szintén mellette szól, hogy palesztin, márpedig a másik vendéglátó-jelölt határozottan angol. Sorry, darling. (Ebből le lehet vonni azt a következtetést, hogy nekem tulajdonképpen a város tök mindegy, és részben ez igaz is. Ha nem múlik rajta a világbéke, szeretek sodródni, nem-tervezni, meggyőződésem: bárhogy is alakul az út, ígyis-úgyis élvezni fogom, és hasznos lesz a fejlődésem szempontjából.)

Pár órán belül indulok Palesztinába. Természetesen mindkét szállásadómtól elfelejtettem megkérdezni, hogy lesz-e internethozzáférésem, úgyhogy ha néma vagyok, az nem azért van, mert lecsuktak az izraeli határon mint komcsi provokátort vagy mert túszul ejtett a Hámász, hanem egyszerűen technikai okok miatt.

A menetrend a következő:

• Aug. 12-13: Ramallah
• Aug. 14: Bét Lechem
• Aug. 15: Hebron, este már Jeruzsálem

Ramallahban egy bosnyák haverral és egy palesztin aktivista kollegával fogok nyomulni, Bét Lechemben egy arab szakos angol hippivel, aki másnap lekocsizik Hebronba, és hát akkor miért ne tartanék vele... Aztán Jeruzsálemben a 19-én induló repülőmig hátralévő időt egy Jews for Jesus-os fiúnál fogom tölteni. Izgi.

Ma, amikor istentiszteletet vezetek Cúr Hádásza reform zsinagógájában, ezzel a dallammal fogjuk énekelni a L'chu n'rannenát:

Vagy ezzel, még nem döntöttem el:

Ezzel aligha fogom, de ez is tetszik:

לְכוּ, נְרַנְּנָה לַיהוָה; נָרִיעָה, לְצוּר יִשְׁעֵנוּ.
נְקַדְּמָה פָנָיו בְּתוֹדָה; בִּזְמִרוֹת, נָרִיעַ לוֹ.

Jöjjetek, örvendezzünk az Örökkévalónak; vígadozzunk a mi szabadításunk kõsziklájának!
Jöjjünk hálával elé, dicsérjük zsoltárokkal! (95. zsoltár)

"Szerelmemmel", Sosánával múltkor a házasságról beszélgettünk (mármint nem a közte és köztem esedékesre, hanem úgy általában), és mivel pont előtte Nicával ulpánon is tanultunk a témáról, úgy érzem, erről írnom kell.

I. A hét áldás (sevá brákhot)

Az esküvő legismertebb része, pedig tulajdonképpen csak dekoráció. A házasság aktusa a kidusin (szó szerint: elkülönítés) során történik meg, amikor a feleség jogait átruházza a férjre az ellátásért cserébe, kvázi tulajdonává válik annak - a héber szó a férjre nem véletlenül báál, azaz tulajdonos/úr. (Természetesen a reform-konzervatív kidusinok során a férj is átadja magát a nőnek.)
Ezek után érthető, hogy a hét áldást akár el is lehet rontani, a házasságot nem fogja megnemtörténtté tenni.

Na de mit kezdjünk a hét áldással? Lássuk...

.ברוך אתה ה' אלהינו מלך העולם, בורא פרי הגפן

Blessed are You, LORD, our God, sovereign of the universe, who creates the fruit of the vine.

Ez most mégis minek, ha nem azért, hogy megnyugtassa a liturgiában kevésbé járatos zsidókat? "Jé, ezt az áldást ismerem", legalább részben otthon érzi magát az esküvőn.

 ברוך אתה ה' אלהינו מלך העולם, שהכל ברא לכבודו

Blessed are You, LORD, our God, sovereign of the universe, who created everything for His Glory.

Lelkesen dicsérjük Isten kóvedjét, hírnevét, hatását, kisugárzását (כבוו) stb., de tulajdonképpen a házaspár az smafu. Annyiban nem, hogy az áldásban szereplő "minden" (הכל) az ifjú párra is vonatkozik. Meg rám és rád, Kedves Olvasóm.

ברוך אתה ה' אלהינו מלך העולם, יוצר האדם

Blessed are You, LORD, our God, sovereign of the universe, who creates man.

Mint látható, még mindig nagy ívben teszünk a házaspárra. Megjegyzem, míg a forrásom (a Wikipédia) a יוצר-t simán lefordítja teremtre, pedig jelenthet ez más ist, például azt, hogy "formál". Azoknak üzenem, akik Istent nem mint Teremtőt, hanem mint Formálót élik meg: megkönnyebülhetnek. Quod erat demonstrandum - igenis lehet egyszerre hinni a Big Bangben és Istenben.

ברוך אתה ה' אלהינו מלך העולם, אשר יצר את האדם בצלמו, בצלם דמות תבניתו, והתקין לו ממנו בניין עדי עד. ברוך אתה ה', יוצר האדם

Blessed are You, LORD, our God, sovereign of the universe, who creates man in your image, fashioning perpetuated life. Blessed are You, LORD, creator of man.

Ez a kedvencem: Isten megteremti az embert saját képére, de azzal a céllal, hogy az ember továbbteremtsen mini-embereket, akik természetesen továbbra is az Örökkévaló képmásai. Tessék, máris istenivé tettük a szaporodást.
Ettől függetlenül Ben Azzai nőtlen rabbi ezt vallja: “a világot mások is tudják folytatni” (Jevamot 63b).

Túl azon, hogy a gyerek áldás, ők fegyverek is a cionizmus kezében. Engedelmetekkel Hegedűs Lóránt lelkész urat idézném: azé az ország, aki teleszüli! A tízgyerekes telepesek körében biztosan ez a legnépszerűbb brakha. (Túl ezen a témán, érdemes fölhívni a hangsúlyt arra, hogy az áldás a szülő meddő ill. annak hitt nőket is dicséri. Vö. Ráchel esetével, Jer. 31:15-17.)

Nocsak, végre szóba került a házaspár is! Nem árt, ha egyszer esküvőn vagyunk. Azt is megéri megnézni, hogy itt már nem tulajdonosról-tulajdonról beszél, hanem vőlegényről (chátán) s feleségről (khálá) illetve az első részben párról szól. 

ברוך אתה ה' אלהינו מלך העולם, אשר ברא ששון ושמחה, חתן וכלה, גילה רינה, דיצה וחדווה, אהבה ואחווה, ושלום ורעות, מהרה ה' אלקינו ישמע בערי יהודה ובחוצות ירושלים, קול ששון וקול שמחה, קול חתן וקול כלה, קול מצהלות חתנים מחופתם, ונערים ממשתה נגינתם. ברוך אתה ה', משמח חתן עם הכלה.

Blessed are You, LORD, our God, sovereign of the universe, who created joy and gladness, groom and bride, mirth, song, delight and rejoicing, love and harmony and peace and companionship. Soon, LORD our God, may there ever be heard in the cities of Judah and in the streets of Jerusalem voices of joy and gladness, voices of groom and bride, the jubilant voices of those joined in marriage under the bridal canopy, the voices of young people feasting and singing. Blessed are You, LORD, who causes the groom to rejoice with his bride.

Az utolsó, hetedik áldás talán a legemberibb mind közül: tele van gyarló örömökkel, de épp ezért ugyanazt az otthonias, meleg benyomást keltheti a laikus résztvevőben, mint az első, a borra mondott brakha. Még mindig az Örökkévaló a legmenőbb - és ez nem is lesz másképp sosem -, de azért a földön lévő szimchákat sem hagyjuk kiélvezetlenül....

Mazl tov!

II. Szemelvények a tankönyvből

Részvétem az összes ortinak, aki abból a tankönyvből tanul, mint mi: már nem először fordul elő, hogy normálisnak beállítva közöl tényeket a szerző a reform-konzervatív zsidóság szokásairól. Most például a házasság témánál vetődött föl az, hogy ez a népség miket csinál másképpen.

Nem csak a vőlegény mondja a csajnak, hogy mostantól az övé (mint ahogy az az orti hagyományban szokás), hanem a menyasszony is ugyanígy szól hozzá. Ráadásul viszonozza a gyűrűhúzást a mutatóujjra!

Játékos feladat: melyik állítás igaz az ortodox esküvőre, és melyik a reform és konzervatívra?

Here the authors describe different Jewish wedding traditions all over the world, e.g. the one in Kurdistan. This post is dedicated to Eliyahu, who is right now researching in Kurdistan, and who...

Ha péntek, akkor nem töltöm reggel 7:30-tól délután 17:30-ig az időmet a jesivában, úgyhogy szabad a pálya. Rendszerint kirándulni szoktam, most a múltkori bolyongásból azokat a fotókat mutatom meg, amik a negyedemben, Arnonában és a környéken készültek. Legalább láttatom, hogy az ó- és belvároson kívül is van Jeruzsálem. Más kérdés, hogy többnyire dögunalmas. (Bár ha aktivizálni akarja magát az ember, Pesten se Csepelre utazik, ahol emberek már nincsenek is, csak kósza farkasok.)

Kék-zöld. A szemem színe is pont e két szín között szokott váltakozni. Attól függ, hogy milyen színű inget veszek föl. De tényleg. (De piros nem attól lesz, hogy ha vörösinges vagyok.)

Itt feltehetőleg emberek laknak. Vagy farkasok, mint Csepelen.

Túloldalon Kelet-Jeruzsálem, a hamarosan kikiáltandó független palesztin állam egyik központja.

.

Na, ki találja meg a képen a zászlókat?

Nem, ezt sem Borsodban fotóztam.

A tanítás szeretete az egyik ok a tengernyi közül, amiért rabbi akarok lenni. 18 évesen volt az első magántanítványom (latinból...), 20 éves korom óta pedig nyelviskolai holland- és némettanárként működöm: nagyon élvezem, hogy a konkrét tények mellett hirdethetem a világbékét és egyéb hippis hajlamaimat. (Sosem fogom elfelejteni, amikor egyik óra után egy harmincas éveiben járó gyerek odajött hozzám, és megköszönte, hogy a német mellett optimizmusra is tanítom a csoportot.)

Ma pedig egy harmadéves amcsi kántorjelöltnek segítettem a mincha vezetésére való fölkészülésre. Annak apropóján szólított le, hogy meg akarja tanulni az általam írt Ásré-dallamot, de aztán kénytelen voltam az egész ebédszünetemet rááldozni, mert nem igazán mentek neki a dolgok.
Igen, Mordekháj, a 22 éves suhanc két év múlva beiktatandó kántorjelölteknek tanít nuszáchot. Mi ez, ha nem menő? (Az istentiszteletet aztán levezette, mondjuk közel sem hibátlanul, de nagyon izgult, no. Ha nem egy órával akció előtt jön oda hozzám, rendesen fölkészítem, de így non mea culpa est.)

"A munkát nem neked kell bevégezned, de nem vonhatod ki magadat alóla." (Pirké Ávot 2:15-16)

A múltkori alternatív minchám óta vezettem még egy délutáni bulit, ma pedig fölkértek, hogy előimádkozzam a holnapi sáchriszt: vacsorázom, aztán megyek is rövidesen tanulmányozni a hétköznap reggeli imarendet. A mincha és a sáchrisz nem egy súlycsoport - amíg az előbbi legeslegföljebb 20 percet vesz igénybe, az utóbbi 1,5 órán át is simán elhúzodhat. Főleg, ha sokat éneklünk: márpedig fogunk.

Mellesleg a második Mordekháj-style mincha után fölkért egy rabbi, hogy a zsinagógájában vezessek kabalat sabbat és mááriv istentiszteletet most pénteken. Már elfelejtettem a város nevét, ahol a hitközsége van, de majd tudósítok...

---

Tegnap délután beszólt a jesiva papagája, asszonta, lájlá tov (jó éjszakát). Legalább már tudom, milyen nyelven pofázik, eddig nem sikerül egy valamire való kifejezést sem megértenem a szavaiból. Kitűztem magam elé célul, hogy elérjem azt a nyelvi szintet, ahol a papagáj minden szavát megértem.

Elonnal a sötétedés utáni Gán HáÁcmáutban kezünkben mangólével és palesztin sörrel - szerinte ez utóbbi jóval fölülmúlja az izraelit - kiváló témát találtunk: a CHABAD. Tisa B'Ávkor, amíg én a jesivában korgattam a gyomramat, ő otthon a tévéképernyőt bámulta, ahol minden adó vallással kapcsolatos műsort sugárzott. Sikerült kifognia egy olyat, amin egy Vietnámba száműzött küldött chábádnyik családról készült, akik nemrég megalapították ott az ország első Chabad-házát (mazl tov!).

Mendelssohn, hászkálá, reformjudaizmus stb. utca bezzeg nincs.

Elon számára a "dati" (vallásos) kifejezés egyet jelentett a háborgó őrülttel egészen addig, amíg nem hallott tőlem a progresszív és maszorti irányzatokról, úgyhogy kijelentéseit kezeljük fenntartással - mindenesetre a filmről a következőket mondta: a feleség kifejezte örömét afellett, hogy a kiválasztott nép tagja, és nem sárban és disznók között kell élnie és azt a szemetet ennie, amit a vietnámiak.
A férj se volt kutya, elmesélte, azért jöttek ide, hogy minél több zsidó származású embert rátereljenek a zsidó útra. Értsd: aki neológ, vagy urambocsá' reform, az nem is igazi bibsi? Aki havonta egyszer elmegy a Bálint házba egy kerekasztal-beszélgetésre, és büszkeséggel néz a Rumbach utcai zsinagógára, az nem lehet zsidó? Aztán mutattak egy vágóképet egy sábáti vacsoráról, ahová beszervezték a város több zsidóját is... de ha az illető zs. korábban hozzáment egy gojhoz (sic!), a párja "véletlenül" nem kapott meghívót.

Nica, az ulpántanár is mesélt egy jó sztorit a minap: egy normális (=ortodox hátterű) családban az egyik lány bechabadult. A família tagjai külön éltek, aztán egyszer csak valami lifecycle event kapcsán összeültek nagy lakomára, ahol a chabadnyik csaj ultraérzékenységét a kóser étkezésre figyelembe véve olyan salátát szolgáltak föl, ami kizárólag uborkából és paradicsomból állt. Tekintve, hogy vegetáriánus a kaja, gondolták, biztosan kóser. Igen ám, de mit tett az ifjú hölgy?
A saláta egy részét kidobta a kukába a többiek szeme láttára, ti. van egy olyan előírás, hogy a termény valahányad részét nem szabad elfogyasztani. (Ziher, ami ziher alapon, elhajította, bár Jeruzsálemben aligha lehet olyan zöldséget venni, aminek a termőföldjén ne végezték el volna el ezt a műveletet.) Igen ám, de még ha nem is cselekedték volna meg ezt a rituálét a termelők, ki mondta azt, hogy a zöldséget a kukába kell dobni? Ez lenne a lényeg? Nem a szegényebb embertárs, a kutyád vagy bármi...?

Ha jól viselkedtek, fölépül a Harmadik Bész HáMikdás (Szentély): légoljatok tfilint, tartsátok a kasrutot, legyenek zsidó könyvek a háztartásban stb. Hirdetés a Chabad-központ oldalán.

Mose - aki önmagát autentikus ortodoxnak definiálja - szavaival élve: a Chabad és a Na Nachok "Dead Rabbis' Society". (Halott rabbik társasága.) Ezzel el is intézi őket. Ami engem illet, egy biztos: a Szim Salomon és a Dor Chádáson kívül a legjobban magamat a chabadnyik rabbik által vezetett Telekiben és Vasváriban éreztem. Bár ha Pesten is ennyire sujkolnák a lubovicsi rebbe messiás-mivoltát (mint ahogy teszik azt Jeruzsálemben), akkor kevésbé lennék lelkes... Szerencsére nem erre helyezik a hangsúlyt, hanem a zsidóság pozitív megélésére, a Mazsihisz holokauszt-mantrájától való elszakadásra stb., amikkel abszolút rokonszenvezek. De ha legközelebb látok egy chabadnyik standot, ahol letámadják a pasikat, hogy "zsidó-e vagy?", és ha a válasz "igen", tfilint tekernek rá, nyitok egy pultot az utca túloldalán, és a csajokat is megismertetem az imaszíj használatával.

Bárhova nézek, ott integet a "messiás-király". 

Hát igen, fény és bioritmus - ez maga a karalábé.