Kedvenc izraeli pártomtól, az arabokat és zsidókat egyaránt magába foglaló szélsőbaloldali Chadastól (Új) kezdve a szintén szimpi, bár kevésbé tökös ökopárton, a Merecen (Energia) át a civil szféra olyan csoportjaikig, mint a Sálóm Ákhsáv (Békét most), a Rabbis for Human Rights (Rabbik az emberi jogokért), a Má'ávák Szociáliszti (Szocialista Küzdelem) vagy az izraeli termékek bojkottjait szervező BDS sok-sok rokonszenves követője gyűlt össze, zömmel magamfajta idealista fiatalok.
Tegye föl a kezét az, aki tud még olyan politikai oldalt, ahol váll-vállt vetve vonul arab és zsidó, török és kurd, örmény és grúz, indiai és pakisztáni, spanyol és baszk, mindenki! Na, ugye...

21:30 körül átvonoltunk Netánjáhú házához - ami előtt egyébként már 20 napja, non-stop tiltakoznak emberjogi aktivisták és etiópiai falasa zsidók az utóbbiakat érő rasszista, diszkriminatív állami rendelkezések miatt -, kifejeztük rosszallásunkat, majd a Ben Jehudán levonoltunk a Cion térig: közben több beszólást is kaptunk, l. "dögöljenek meg az arabok"... Van itt miért küzdeni bőven.
Pár transzparens a tüntetésről: „Elég a zsidó terrorból!”, „Szeresd felebarátodat, mint tenmagad!”, „Ne hagyjuk pusztulni a demokráciát!” (Izrael demokrácia? Ez nekem új...), „Békét Iránnal!”, „Sálóm-Szálám” stb. Én is készítettem egy táblát, változatosság kedvéért hollandul ill. oroszul – Geen oorlog met Iraan! Mir, pazsarluszta!, állott rajta –, Carla, egy fiatal spanyol tanárnő lelkesen fölkapta. Mikor megkérdeztem, mit csinál Izraelben, asszonta, „politikai turista.”

Egy amcsi diák, Mordekháj, valamint Ofer, a BDS aktivistája (Fotó: http://kabarita.wordpress.com)

Egy chadasos havernak köszönhetően sikerült megszereznem a kedvenc szlogenemet: „A zsidók és az arabok nem hajlandóak ellenségek lenni!” Héberül rímel, úgy jobb. A tüntetés végén pedig olyan szép szemekkel néztem az illető chadasos gyerekre, hogy hazavihettem magammal a transzpit: aki mától meglátogat otthonomban, kiemelt helyen találkozhat vele. Pont olyan vörös, mint a bennem szüntelenül lángoló forradalmi tűz meg a ketchup a hűtőmben, amit egy vendégem hagyott ott egyszer, én viszont nem vagyok ketchup-fan, úgyhogy érintetetlenül áll hónapok óta.

A vörös zászlók és transzparensek látványa eleve fölemelő hangulatba hoz, hát még akkor, ha véletlenszerűen ismerősökbe botlok; sikerült Leával, egy tel-avivi reform rabbi-haverrel és Ariellel, egy jeruzsálemi melegjogi aktivista baráttal is összefutnom a tömegben – az utóbbi mondjuk levágta volna a Chádás lógóját a transzparensemről, szerinte az túl radikális, de azért szeressük, nem lehet ő sem tökéletes.

Van egy olyan érzésem, hogy Herzl fejbe lőné magát, ha látná, „fajtársai” hogyan uszítanak, és milyen rasszista cselekedeteket követnek el manapság a cionizmus nevében...

A társaság egy korábbi, tel-avivi tüntetéséről:

Tömérdek oka van annak, hogy jövő évben lelépek Magyarországról, és visszamegyek Németországba. Az egyik, kevésbé jelentős ok ezek közül a magyarországi szélsőbal hiánya: nálunk ez az állatfaj hiányzik – és érzékelhető módon nem is létezett sosem, maximum a pesti belvárosi romkocsmákban Gazsi asztalánál –, márpedig én ide tartozom. Egyedül lenni nem jó.