Mordechai in da Holy Land

A szövege könnyű: ná-ná-ná.

A poszt címében mindössze három szó van, ami esetleg magyarázatra szorulhat:

• davenol (jiddis): imádkozik
• maszorti (héber): hagyományos; esetünkben a reform irányzathoz képest konzervatív zsidók önmeghatározása, l. a jesivámat
• Kotel (héber): fal; esetünkben az egykori Szentélyt körülvevő fal nyugati oldala, ami keresztény körökben Siratófalként ismert

Vasárnap az izraeli "demokrácia" rendőrsége a Women of the Wall (A Fal Női) négy női aktivistáját ima közben őrizetbe vette, amiért imasálat viseltek a Kotelnél, ti. "veszélyeztették a közbiztonságot".

Ha valaki nincs otthon a hagyományos (most ne maszortiként fogjuk föl e szót) zsidó vallás rasszista elemeiben - akad ebből bőven, azért is akarok rabbi lenni, hogy minél többtől megtisztítsam a judaizmust -, annak az első reakciója valószínűleg annyi, hogy WTF? Hogyan veszélyezteti pár imasálban imádkozó nő a békét?
A válasz egyszerű: mint mindig, most is a szélsőjobbal van a baj(om), csak most a vallási értelemben vettel. Adott egy, világviszonylatban abszolút kisebbségben lévő zsidó vallási csoport, ami egyelőre Izraelben a többséget képezi, és ami az izraeli országgyűlésben, a Knesszetben is nagyon jól érzi magát - az ortodoxia. Nagyon jól le tudják vezetni, hogy miért ne hordjon a nő táleszt, azaz imasálat, ti. ez időhöz kötött micva/parancsolat, a nők pedig az ókori gender policies miatt az ilyenek alól föl vannak mentve; ahogy a zsinagógában, vagy épp a Falnál történő szegregációra is kiváló ürügyük van - ti. Mirjám külön vezette át a nőket a tengeren. (Nem csak nekem tűnnek ezek az érvek hímsoviniszta erőlködésnek, ugye?)

Ennek a direktívának az eredménye - túl azon, hogy a nőket alárendeli a férfiak által meghatározott ízlésmintának -, hogy a Kotelt is fölosztották, háromnegyede a férfiaké, egynegyede a nőké: így míg a hímek részén pangás van rendszerint, a nőstények kénytelenek nyomorogni. Gáz ez... De egy biztos - ahogy az a reform és konzervatív rabbik első állami elismerése kapcsán írt, a Szombatban nemrég megjelent cikkemben állt -, Keleten a helyzet változó: eljön még az idő, amikor Izrael nem az ortodoxia játszótere lesz. Ennek az olvadásnak egy fejleménye a maszorti/egaliter Kotel létrehozása, l. alant.

Az ortodoxokkal szemben a világ vallásos zsidóságának több mint 60%-át képező konzervatív-reform zsidóság, ami különösen az Egyesült Államokban erős, a minél nagyobb inkluzivitásra helyezi a hangsúlyt: mit csináljon hát az egyszeri konzi/reform nő, aki imasálban és kipában szeretne a Falnál davenolni, mert így nagyon kavanát ér el vagy mittomén? Mint láttuk az előbbi hírből, ezt a Nyugati Falnál bármennyire szeretné is, nem tudja megtenni.

Az Örökkévalónál meghallgatására találtak a reform/konzi imák, 2000-ben a hatóságok - az ortik őrjöngése mellett - rendelkezésünkre bocsátották a Nyugati Falnak az északitól szeparált déli oldalát, amit azóta az Egaliter Kotel néven ismernek. Már akik ismerik, mert például most tavasszal, mikor a Falnál voltam egy reform zsidó vezetőkből álló csoporttal, senki sem hallott még róla.

Emberkék az Egaliter Kotelnél. Fotó: torontotoranana.blogspot.hu

Nehezzeben megközelíthető, a Davidson Centre archeológiai parkon keresztül lehet odajutni, kisebb is, de a miénk, és kedvünkre davenolhatunk ott, együtt kipás-táleszos csajokkal, anélkül, hogy a fanatikusok megzavarnának bennünket. S ezzel a lehetőséggel a jesiva nyári programja alatt többször is éltünk, mindannyiszor gyönyörű volt. A Koteltől a jesiva felé az ébredő Óváros falai között ezt a niggunt gajdoltuk, valahányszor végeztük a kinnti sáchrisszal: 

Csütörtök éjjel több tucatnyi büszke, kipás fiatalember a jeruzsálemi Cion téren kis híján meglincselt három palesztint. De mégsem judeonáci agresszor mindenki Izraelben: ennek ékes bizonyítéka az a több mint félezer ember, aki a sábát kimenetele után, 21 körül összegyűlt a Párizs téren egy hirtelen szervezett tüntetésen - aznapra vacsorameghívásom volt egy cházzán-haverhoz, de lemondtam, a demonstráción volt a helyem. 

---

Teoretice a repülőm akkor indul, amikor ez a poszt megjelenik.

Az első cikkben ezt írtam: "Hősünk az őt ezeken a tájakon nyilván tömegével érő inputokról blogot szándékozik vezetni, ez a Mordekháj Erecben." Így legyen a továbbiakban is igazam!

A vasárnap reggel induló repülőig utolsó napjaimat Jeruzsálemben Doronnál, egy svájci fiatalembernél töltöm. Tágas, belvárosi fészekben lakik, ízes Schwiizerdütsch-jét élmény hallgatni, rendszeresen megkajáltat (elsőrangúan főz) stb., de ez a francot sem érdekli, ami miatt izgalmas lesz, az az, hogy történetesen a Jews for Jesus nevű messiáshívő zsidó csoport hiperaktív tagja.

A wifi felhasználóneve How Great is Our God ("mily nagy a mi istenünk"). A jelszót nem árulom el (hehe), de szerepel benne Yeshua (Jézus) neve.

Csütörtökön (ill. tkp. pénteken) hajnali négyig messiáshívő rockot hallgattunk, közben kibeszéltük, hogy mi a bajunk a Sulchán Árukhnak a spiritualitás helyett a fizikára hangsúlyt helyező jellegével - ezzel az érzéssel nem vagyunk egyedül, egy konzervatív rabbijelölt szavait idézem: "erre a szarra vártunk kétezer évig?!". Elmesélte, hogy (ortodox) szülei kádist mondtak érte, miután hét évvel ezelőtt, 20 évesen bejelentette nekik, hogy Jézust tartja a messiásnak, apja azóta csak munkaügyben áll szóba vele (egy cégnél dolgoznak). A régi jesivabeli és egyéb helyekről származó "hagyományos" zsidó barátokat lecserélte messiáshívő haverokra: választék az van bőven, évente 200%-kal nő a taglétszám - legalábbis ő ezt állítja.

Kíváncsi vagyok, úgyhogy elkísértem a másnapi szombatfogadó meetingjükre (így hívják az összejöveteleiket), ami ultra-reform módon délután háromkor kezdődöt. Kicsit bizarr szerintem tűző nap mellett szombati gyertyákat gyújtani, de hát ez van, kihúzzák a sábeszt, amennyire csak lehet. A kábé 500 férőhelyes hitközségben voltunk mondjunk ötvenen, nagy átlagban rokonszenves emberek, és meglepően sokan fiatalok. A dzsembori 20 perces késéssel kezdődött, úgyhogy tényleg zsidók.

Mint minden, természetesen a gyertyákra mondott áldás is alternatív volt, kihagyták belőle a micvákra vonatkozó részt, ti. a messiáshívők nem komálják a rabbik által összeállított 613 micvát. Ímigyen mondatik:

Ma 20:30-tól tüntetés Netánjáhú háza előtt az iráni-izraeli háború és az Izraelben radikálisan növekvő rasszizmus ellen (friss apropója ennek, hogy tegnapelőtt három kipás fiatalember úgy megvert a Cion téren egy palesztin fiatalt, hogy az 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szerzett). Lehet találgatni, hogy ott leszek-e.

 אֲדֹנָי שְׂפָתַי תִּפְתָּח וּפִי יַגִּיד תְּהִלָּתֶךָ

Uram, nyisd meg ajkaimat, és a szám dicsőségedet fogja zengeni. (Zsoltárok 51:16)

Utolsó napok

Délután Nabluszból a busszal Ramallahba érve a hazatérés érzése fogadott, ami azért - belátom - elég meredek, de c'est la vie. Az biztos mindenesetre, hogy már helybéliek faggatása nélkül is többnyire megtalálom elsőre, amit keresek (no, a város mindössze 25 ezer lakosú, nem egy Sao Paolo). Úticélom többnyire a város egyetlen kertje, ti. zöldfüggő vagyok. Ráadásul többnyire egyedül vagyok a parkban, ami fölüdülés a belváros zsibvásár-hangulata után.

Alig kellett másfél órát várnom, és iftár-time lett: ezt, ha nem látom, hogy besötétedett, akkor is rögtön meg lehetne állapítani, ti. ilyenkor hirtelen mindenki utcán és lakásokban egyaránt ráveti magát a kajájára, rágyújt a cigire, amiktől egész nap megtartoztatja magát a rendes muszlim: egy félórára az egész belváros leáll és élvez. Az éttermek napközben zárva vanna, de most, miután kinyitottak, 5 perc alatt megtelik mindegyik.

Anan búcsúzásképp elvitt egy óvárosi, füstös étterembe, ahol a nyár legjobb kajáját ettem, mindenféle sült húsokat zöldségekkel és trutyikkal (különböző humuszokkal és azonosítatlan mártogatós ügyekkel). Nyami. Megmondta, hogy az átlagos rabbik azért kövérek és unalmasak, mert nem énekelve és táncolva vezetik az istentiszteleket, mint én. Szerinte az örök fiatalság titka azok a pozitív kisugárzású dalok, amiket énekeltem neki. Megjegyzem, amíg az étteremben kajáltunk, egyszer egy ivrit nyelvű dal is fölcsendült a háttérben: Anan szerint nincs ezen min csodálkozni, Izrael nem a sátán. Egyedül én lepődtem meg ezen.
Utána egy "kávézóba" vettük az irányt, ahol ő szokás szerint vízipipázott, én pedig egymás után ittam az izgibbnél izgibb palesztin italokat (amik természetesen alkoholmentesek: talán ezért is érzem magam annyira jól a muszlim kocsmákban, ellenben az európaiakkal: itt nincsenek részegek, csak tömérdek elégedett férfi). Tamarindlé über alles! De komolyan, már emiatt a kóla-színű, abszolút egyedi ízű lötty miatt megérte Palesztinába jönni. S akkor még nem beszéltünk az út többi pozitív hozadékáról, túl a kulturális és természeti csodákon, a spirituális és szellemi fejlődésről, amin keresztül mentem, és amiről külön cikket fogok írni hamarosan...

Másnap, mikor mobiltelefonomat kívántam föltölteni, a pultos csaj nem beszélt angolul, erre bejött az utcáról egy 80 éves fazon, kufijjával a fején és beállt önkéntesen tolmácsnak. Bájcsevejegtünk kicsit, majd rákérdezett: "Ugye tudod, hogy ez itt Palesztina és az ott Izrael?" Én: "Igen, tudom." Aztán elindultam a buszpályaudvar felé, hogy visszatérjek oda...

Még pár kép véletlenszerűen

Itt is van tőke. Sok palesztin a fizetését egyébként jordán dínárban kapja, amit aztán mehet beváltani izraeli sékelre, saját valutája nincsen az államnak. De ha lesz, mibe fogadunk, hogy mindegyiken Arafat képe fog díszelegni? 

Van itt kérem Mövenpick is, a blogom hatására Palesztinát elözönlő magyarországi turistáknak és egyéb izgága lényeknek. A szálloda mellett van egy baptista, egy episzkopális és egy lutheránus tempele: mindhárom zárva volt - bezzeg a görög ortodoxok nyitva tartanak egész nap!

Nagyon finom túrós-karamellás-sajtos süti Anan és Mohamed kezeivel és egy pohár vízzel. Az utóbbi Anan legjobb barátja, gyerekkoruk óta ismerik egymást. M. anyja Szíriában él, a mobilján 10 percenként megnézte a legfrissebb híreket az ottani elég szorult helyzet kapcsán. Egyébként unokatestvére a feleségével Budapesten működtet éttermet, úgyhogy lehet, valaki fölismeri a keze alapján.

Átlagos munkanap. A háttérben lévő mecset amúgy egész nap tele van férfiakkal, akik a szőnyegeken fekszenek, olvasnak vagy imádkoznak. S nincsen lábszag, csak az előtérben, ahol a cipellők vannak elhelyezve. Megjegyzem, van egy olyan BOTRÁNYOS tervem, hogy majd rabbiként a zsinagógámban leveszem, majd másokat is próbálok rávenni, hogy levegyék a lábbeliket az előtérben: ne hozzuk be magunkkal az út porát, válasszuk külön a spritiualitást a fizikától! Mondok még egy botrányos dolgot: vettem imaszőnyeget. 

Al-Tireh, Ramallah külső kerülete, ahol laktam. Elsősorban keresztények tartózkodnak itt, nem is bazár minden utca. De a kercsik miatt uncsibb is, Anan szerint csak karácsonykor van mit élvezni a kerületében, mert olyankor szépen ki van dekorálva.

Ramallah éjfél előtt pár perccel. Átlagos nap, mégis az utcán vágni lehet a tömeget, a kocsiktól nem lehet mozogni stb. Nem alszik itt senki: végre megértettem, miért hívják ezt a fantasztikus, életerővel teli várost Ciszjordánia Párizsának. 

Duma

Tegnap és ma reggel Nabluszban töltöttem az időt, egy Ramallahtól busszal kábé 60 percre északra található városban, ahová Szépszemű csábított el - Alhamdulillah! (R.-nál több lakossal rendelkezik, ahogy nem egy más palesztin város. Helybéli haverok szerint R. pusztán azért lett Palesztina központja, mert híresen nyitott, magas a keresztény kisebbség aránya stb., és ez az izraeli tárgyalópartnereket megnyugtatja. S mert ott van a legtöbb fegyver.)

Szépszeművel először elmentünk meglátogatni a hegyekben lakó "alterzsidókat", a szamaritánusokat: izgalmas egy népség, meggyőződésük, hogy Ábrahám igenis föláldozta Izsákot, vallják, hogy a Szináj helyett itt, a nabluszi hegyekben kapta a zsidóság a Tórát és mellesleg a Szentély is itt állt, nem Jeruzsálemben.
Ilyen tények ismeretében ritka izgatott voltam, hogy vajh milyen lesz életem első szamaritánusával a beszélgetés, erre föl az egész falu kihalt volt, egy embert sikerült találni, az is Ná-Ná-Náchmán-ista, aki, mint kiderült, a szamaritánusokat nem is tartja zsidóknak... Fölleltünk ugyan egy múzeumot, de az zárva volt: rátelefonáltam a tulajra, a száma kinn volt a bejáraton, amaz hidegvérrel közölte, hogy 50 sékelért (kb. 3000 Ft) kinyitja nekünk a múzeumot. Szépszemű erre csak annyit mondott, hogy "ezek tényleg zsidók", én meg nem tiltakoztam, mert tényleg. (Miért kerül a prágai zsinagóga sima jegye 5000 forintba? Miért kell a Dohány megtekintéséért 2000 forintot leperkálni?)

Nablusz főtere.

Ezután elfoglaltunk egy hotelt, ti. azzal a feltétellel látogattam meg Szépszeműt, hogy szállást szolgáltat, így hát   - leplezetlen meglepetésemre - fizetett nekem egy szobát. Miközben Budapesten az LMBT körök kedvenc figurája lenne, melegségét minimálisan tudja megélni Nabluszban: hiába a több százezer lakos, csupán egy hasonszőrűt ismer, "nem egymás esetei". Egy ideig neten "randizott" egy izraeli sráccal, de kénytelenek voltak föladni, mert az izraeli hatóságok nem adtak látogatási engedélyt Szépszeműnek, a másik pedig nem jöhetett Palesztinába, mivel az izraeli állam vérengző vadállatoknak beállítva a palesztinokat megtiltja minden polgárának "a saját érdekében", hogy Ciszjordániába vagy Gázába lépjen. Ezek után maradnak a városába tévedő külföldiek... Új missziót találtam magamnak: kiszabadítani Szépszeműt Palesztinából! Mint mondta, régóta álmodik a nyílt és szabad életről, miért ne próbáljuk megvalósítani... Már elkezdtem kutatni a hollandiai menekültstátusz mikéntjeiről.

Ami a szállodát illeti: hatemeletes, ám szerintem rajtam kívül egy vendégük nem volt (ez főleg reggelinél derült ki, amikor miattam nyitották ki az étkezőt, pedig a meghirdetett időponthoz képest egy órás késéssel érkeztem). Amíg Szépszemű iftárt (a böjtöt megtörő esti étkezést) ült családjával, addig én összehaverkodtam a portásfiúval, Mohameddel, aki szintén borzasztóan izgalmas egy figurának bizonyult: mint mindenki eddig, ő is tök pozitívan reagált a zsidóságomra, elmesélte, Toulouse-ban tanult, és történetesen ismerte az idén nyáron gyilkolászó ámokfutót, és biztosított afelől, hogy a paleszitnok 99%-a nem tud azonosulni zsidó kisgyerekek lemészárlásával. Szerinte névrokon gyilkosa csak ártott a palesztin ügy megítélésének: szerintem is. Egyébként pusztán néha portás, főállásban a Women's Study Centre könyvtárosa, ritka értelmes egy figura, kíváncsi vagyok, hogy találkozunk-e még.

Képek

A ramallahi buszpályaudvar. Ilyen kisbuszok jelentik az összes távolsági tömegközlekedést Ciszjordániában. Nablusz felé egy nagyszakállú, szürke lepelben pompázó pasas ült le mellém, rámmorgott, hogy szálem álejkum, én pedig álejkum szálemmel köszöntem vissza, és ritka büszke voltam magamra, bár ő nem díjazta erőlködésemet. A szakálla volt olyan tekintélyparancsoló, hogy az egyórás út alatt ne merjek inni (ti. még mindig Ramadán havában jártunk) - szerencsére a jármű légkondicionált volt.

Nablusz. Jelentem, itt élet van - s forgalom. Szépszemű megjegyezte, hogy úgy közlekedem, mint egy palesztin (azaz körülnézés nélkül átvágok bármilyen úttesten - de tényleg, csak így lehet, különben nem állnak meg az autók, útjelző lámpák nincsenek sehun). Ezt bóknak vettem, ti. abszolút hiszek a Si fueris Romae, Romano vivite more! elvében. Bár az első napokban még európaioskodtam, de szerencsére hamar kivetkőztem magamból.

A Szépszemű (elöl) és a Gazella (hátul). Az utóbbi, egy ismeretlen helybéli, mikor látta, hogy nem vagyunk biztosak benne, tovább akarunk-e menni, mivel egyre nőtt a hegyen lévő szögesdrótok száma, odaszökellt hozzánk, és arabul lelkesen biztatott bennünket, hogy menjünk vele. Szavát megfogadtuk, én pedig életem először szögesdrótok között mászkáltam, ti. egy, a megszálló hadsereg által szétrombolt erődítmény maradványai között bukdácsoltunk. A kilátásért - amit én, vadbarom nem fotóztam le - mindenképpen megérte; Szépszemű is most volt itt először, hiába lakik már évek óta Nabluszban. Egyébként pontosan két nappal fiatalabb nálam, s decemberben szerzi meg a diplomáját orvostanból.
Érdemes megfigyelni a képen, hogy hosszú nadrágot hordunk, én is, ha nem is vagyok rajta. Az idő fölülről súrolta a 42 fokot, ráadásul egy hegy tetején voltunk árnyék nélkül, de lábakat rendes muszlim akkor sem mutogat.

Egy mártír, az iszlám zöld fényébe burkolózva. Mikor ezt fotóztam, egy idősebb bácsi odajött hozzám, megveregette a vállamat és mondott valami kedveset a saját nyelvén. Nabluszban amúgy rajtam kívül nem láttam európaiakat, de itt is ugyanolyan nyitottan viszonyultak hozzám, mint Ramallahban és Al-Birében. Megszerettem ezt az országot, no.

A sötétedés utáni város. Estefelé, egyedül a szálloda felé tartva, mikor nem tudtam megértetni magamat angolul helybéliekkel, héberre váltottam: és így mindjárt létrejött a kontaktus, tudtak segíteni. "Merkáz háÍr/városközpont? Szmolá/balra!" Ugyanígy az üzletben is, mikor datolyát kerestem, már nem is azt mondtam, hogy palm tree's fruit, hanem p'ri sel hátámár, és rögtön tudta a gyerek, hogy mi a bajom. Mohammed szerint Palesztinában közel sem olyan gáz zsidónak lenni, mint palesztinnak Izraelben: ugyanis itt az embereket nem az a jobboldali diskurzus neveli föl, mint a fal túloldalán lévőket. Lehet benne valami... Megjegyzem, a szamaritánus zsidóknak fix helyük van a palesztin nemzetgyűlésben. Szintén apró adalék, hogy Ramallahban simán megfér egymás mellett a mecset és a templom, több embert is láttam feszülettel a nyakban utcán sétálgatni stb. 

Másnap reggel az óvárosban. A tegnap esti macsóság (ti. az óváros közönsége 100%-ban férfiakból állt, és dugig volt velük a sok szűk utca) törékenységgé változott, így már sokkal jobban bejött. Fantasztikus élmény volt az ébredező óvárosban sétálgatni, kiváló kezdése volt a napnak, és illő zárása nabluszi tartózkodásomnak.

Utószó

Szépszeművel való történetünk első felvonásának utolsó két mondata - miután megmondtam neki, hogy valószínűleg jövőre is jövök Izraelbe, s akkor muszáj lesz Ciszjordániába is ellátogatnom -, így nézett ki:

Szépszemű: "Then, see you next year... inshallah."
Mordekháj: "Yes... inshallah."