A HATODIK NAP: Jom HáSisi
Csütörtökön vége lett a jesiva nyári programjából az első szemeszternek. (Nóta benne: én 1,5 héttel később érkeztem.) A durván 50 bóherből jó páran maradtunk, többen hazamentek, még többen újonnan jöttek: az utóbbiak tiszteletére péntek este vacsorára voltunk hivatalosak, amit a jesiva - szó szerint amúgy azt jelenti ez a szó, hogy "ülés"... nem is tudom, miért - melleti zsinagógában - szó szerint amúgy azt jelenti ez a szó, hogy "gyűlés"... nem is tudom, miért -, a Moreset Jiszráélben 18:30-tól mincha, kábálát sábát majd mááriv istentisztelet előzött meg.
Még nem írtam a jesivában tapasztalt maszorti istentiszteletekről, de most akkor megragadom az alkalmat: imádom őket, a reggeli minjen minden tagjába szerelmes vagyok, DE miért kell végig lejnolni az egészet? Én elhiszem, hogy konzervatívok vagyunk, és mindent ekövetünk, hogy megkülönböztessük a hétköznapokat a sábesztől meg minden, de néha igazán énekelhetnének egy-két dalocskát a Somér Jiszráélen kívül is (azt viszont abszolút fülbeszámó dallammal gajdoljuk, már amennyiben nem hagyjuk ki, majd megtanítom a Szim Salomban is). Lejnoljuk az Ásrét, a Bárchút, a S'mát, az Ámidát, az Álénút, en bloc az egészet.
Félreértés ne essék: élvezem én nagyon a jesivai istentiszteleteket. De mikor két hét múlva én fogom előimádkozni a minchát, az hótziher, hogy megénekeltetem a társaságot, legalább egy Álénú erejéig. Még akkor is, hogy ha a rebbém erre azt mondaná: "Mordekháj, az előimádkozóra használt héber kifejezés, a sáliáh cibbur szó szerint azt jelenti, hogy a közösség küldötte. Másokat képviselsz, ha nem azt teszed, amihez ők hozzá vannak szokva, akkor nem teljesíted a feladatod egyik részét."
Mikor először voltam Tóra-olvasós hétköznapi sáchriszon, rögtön az első alija megtisztelő micváját kaptam: az áldások lejnolását sikerült úgy teljesítenem, hogy istentisztelet után az egyik rabbi odajött hozzám, és azt mondta, hogy igazán mehetnék egyszerre rabbi- és kántorszakra.
Na de visszatérve múlt péntek estére, ha már Sábát No. 2. a bejegyzés címe: a mincha, majd mááriv részt szintén lejnolták (tény, egy fokkal cifrábban) - a happeningnek csak a kábálát sábát részében voltak éneklések, azok be is jöttek. Elég hamar végeztünk amúgy, 18:30-kor kezdtünk, 20:00-kor már vacsoraasztalnál ültünk. Én négy első szemeszteres haverral és három újonnan érkezett, Jewish Renewal-os rabbijelölttel együtt, olyan bencsolós dallamokat tanultam tőlük, hogy ihaj. A többi asztaltársaság föloszlott rég, a jesiva stábja már otthon szunyókált, mi még vertük az asztalt és niggunokat énekeltünk. Kis költői túlzással. (Megjegyzem, a megújulási hippik - az első nap alapján - bojkottálják a lejnolós istentiszteleteket. Aztán lehet, hogy csak lusták fölkelni, majd az ebédszünet harmadát mincháva tölteni.)
A HETEDIK NAP: Jom HáSábát
Még a múlt szombaton vittem magammal egy vizes flakont zsinagógába menet (melakha ide-vagy-oda), mert amondó voltam, hogy én 45 perces sétát ebben a baromi melegben nem fogok kibírni. Az út alatt többször is lelkiismeretfurdalásom támadt (!!!) emiatt... Szerintem nem a jesiva, hanem Jeruzsálem az, ami ortodoxosít. Pesten zsinagógába menet megelégszem annyival, hogy gyalogolok (az is megvan egy 40 perces séta minden pénteken és szombaton), de hogy amiatt negatív érzéseim támadjanak, mint pl. egy flakon magammal való vitele, soha nem fordult korábban elő.
A lényeg: fejlődöm, most már egy szál magammal, hónom alatt a táliszommal mentem a Har-Elbe. (A tálisz cipelésének melakha-mivoltáról láthatóan megoszlanak a vélemények: az utcán járkáló pasasok egyik fele hóna alá csapva hordja, mások az utcára már fölöltött imaköpennyel lépnek ki.) Odafele régi ismerősöm, Kajlakutya Egy kísért jó darabon. Kajlakutya Kettőről majd később.
Ő Kajlakutya Egy. (Nyugi, a fényképet nem sábeszkor készítettem, hanem egy másik nap.) Ha legközelebb találkozunk, csinálok róla előnyösebb fotót.
A Har-Elben teltház volt, minimum 90 ember: mint kiderült, egy izraeli születésű, Amerikában nevelkedett, most Erecbe családjával visszatért 13 éves fiú bár micvó-avatásán volt aznap sor. A figurát könnyedre vették: a fiatalember legföljebb 5 perces drósét mondott angol nyelven, a Tórából 3 verset olvasott: de azért aranyos volt az egész esemény, örültem neki, hogy odamentem reggel. A végén jól megdobáltuk a srácot rózsákkal. (A tövist előtte azért lehántották róluk, nyugalom.) Kohanita áldásban is részesült. S jött egy katona, hogy elmondja az imát az IDF-ért. Egy csaj pedig Izrael állam vezetőiért imádkozott. Öh...
Belegondoltam: lett légyen bármilyen laza is a ceremónia, ez volt életem első igazi bár micvó-avatása...
Este Jehudittal elmentünk az Óvárosba kirándulni, majd Elonnal filozofálgattunk a charedik szexuális szokásairól, mindenről fényképes beszámoló várható!
