Utolsó napok

Délután Nabluszból a busszal Ramallahba érve a hazatérés érzése fogadott, ami azért - belátom - elég meredek, de c'est la vie. Az biztos mindenesetre, hogy már helybéliek faggatása nélkül is többnyire megtalálom elsőre, amit keresek (no, a város mindössze 25 ezer lakosú, nem egy Sao Paolo). Úticélom többnyire a város egyetlen kertje, ti. zöldfüggő vagyok. Ráadásul többnyire egyedül vagyok a parkban, ami fölüdülés a belváros zsibvásár-hangulata után.

Alig kellett másfél órát várnom, és iftár-time lett: ezt, ha nem látom, hogy besötétedett, akkor is rögtön meg lehetne állapítani, ti. ilyenkor hirtelen mindenki utcán és lakásokban egyaránt ráveti magát a kajájára, rágyújt a cigire, amiktől egész nap megtartoztatja magát a rendes muszlim: egy félórára az egész belváros leáll és élvez. Az éttermek napközben zárva vanna, de most, miután kinyitottak, 5 perc alatt megtelik mindegyik.

Anan búcsúzásképp elvitt egy óvárosi, füstös étterembe, ahol a nyár legjobb kajáját ettem, mindenféle sült húsokat zöldségekkel és trutyikkal (különböző humuszokkal és azonosítatlan mártogatós ügyekkel). Nyami. Megmondta, hogy az átlagos rabbik azért kövérek és unalmasak, mert nem énekelve és táncolva vezetik az istentiszteleket, mint én. Szerinte az örök fiatalság titka azok a pozitív kisugárzású dalok, amiket énekeltem neki. Megjegyzem, amíg az étteremben kajáltunk, egyszer egy ivrit nyelvű dal is fölcsendült a háttérben: Anan szerint nincs ezen min csodálkozni, Izrael nem a sátán. Egyedül én lepődtem meg ezen.
Utána egy "kávézóba" vettük az irányt, ahol ő szokás szerint vízipipázott, én pedig egymás után ittam az izgibbnél izgibb palesztin italokat (amik természetesen alkoholmentesek: talán ezért is érzem magam annyira jól a muszlim kocsmákban, ellenben az európaiakkal: itt nincsenek részegek, csak tömérdek elégedett férfi). Tamarindlé über alles! De komolyan, már emiatt a kóla-színű, abszolút egyedi ízű lötty miatt megérte Palesztinába jönni. S akkor még nem beszéltünk az út többi pozitív hozadékáról, túl a kulturális és természeti csodákon, a spirituális és szellemi fejlődésről, amin keresztül mentem, és amiről külön cikket fogok írni hamarosan...

Másnap, mikor mobiltelefonomat kívántam föltölteni, a pultos csaj nem beszélt angolul, erre bejött az utcáról egy 80 éves fazon, kufijjával a fején és beállt önkéntesen tolmácsnak. Bájcsevejegtünk kicsit, majd rákérdezett: "Ugye tudod, hogy ez itt Palesztina és az ott Izrael?" Én: "Igen, tudom." Aztán elindultam a buszpályaudvar felé, hogy visszatérjek oda...

Még pár kép véletlenszerűen

Itt is van tőke. Sok palesztin a fizetését egyébként jordán dínárban kapja, amit aztán mehet beváltani izraeli sékelre, saját valutája nincsen az államnak. De ha lesz, mibe fogadunk, hogy mindegyiken Arafat képe fog díszelegni? 

Van itt kérem Mövenpick is, a blogom hatására Palesztinát elözönlő magyarországi turistáknak és egyéb izgága lényeknek. A szálloda mellett van egy baptista, egy episzkopális és egy lutheránus tempele: mindhárom zárva volt - bezzeg a görög ortodoxok nyitva tartanak egész nap!

Nagyon finom túrós-karamellás-sajtos süti Anan és Mohamed kezeivel és egy pohár vízzel. Az utóbbi Anan legjobb barátja, gyerekkoruk óta ismerik egymást. M. anyja Szíriában él, a mobilján 10 percenként megnézte a legfrissebb híreket az ottani elég szorult helyzet kapcsán. Egyébként unokatestvére a feleségével Budapesten működtet éttermet, úgyhogy lehet, valaki fölismeri a keze alapján.

Átlagos munkanap. A háttérben lévő mecset amúgy egész nap tele van férfiakkal, akik a szőnyegeken fekszenek, olvasnak vagy imádkoznak. S nincsen lábszag, csak az előtérben, ahol a cipellők vannak elhelyezve. Megjegyzem, van egy olyan BOTRÁNYOS tervem, hogy majd rabbiként a zsinagógámban leveszem, majd másokat is próbálok rávenni, hogy levegyék a lábbeliket az előtérben: ne hozzuk be magunkkal az út porát, válasszuk külön a spritiualitást a fizikától! Mondok még egy botrányos dolgot: vettem imaszőnyeget. 

Al-Tireh, Ramallah külső kerülete, ahol laktam. Elsősorban keresztények tartózkodnak itt, nem is bazár minden utca. De a kercsik miatt uncsibb is, Anan szerint csak karácsonykor van mit élvezni a kerületében, mert olyankor szépen ki van dekorálva.

Ramallah éjfél előtt pár perccel. Átlagos nap, mégis az utcán vágni lehet a tömeget, a kocsiktól nem lehet mozogni stb. Nem alszik itt senki: végre megértettem, miért hívják ezt a fantasztikus, életerővel teli várost Ciszjordánia Párizsának.