Miután ideiglenesen megbízott buziügyi államtitkárként összegyűjtöttem a jesiva gay, gay-friendly és csütörtök este Tel-Avivba nem-lelépő bóherjeit, elindultunk az épület melletti parkba, ahol az idei, tizedik jeruzsálemi Pride March kezdődött.
Az embernek erősen Budapest Pride-utánérzés támad: gyülekezünk pár ezren egy parkban (Gan HaAcmaut-Városliget), aztán molinókkal-zászlókkal-transzparensekkel vonulunk a város egyik főutcáján (Derech King George/Keren HaYesod-Andrássy), végül hazamegyünk. De szeressük azé'.
Budapest Pride-utánérzés. Fotó: Nestor Castro
Jelentős különbség, hogy itt a szónok olyanokat mondott, hogy a "kormány velünk van", és hogy a "pinkwashingozók csak rosszindulatú provokátorok" (ti. sokak - köztük Mordekháj -, szerint azért ilyen melegbarát a rendkívül jobboldali izraeli politika, hogy a palesztin kisebbséget ért méltánytalanságokat kompenzálják valamivel). Ariel szavaival élve a pasas pont olyan sötét és hangos volt, mint Dopeman. Bennem amúgy megfordult, hogy lelépjek e szónoklat után, ízlésemhez mérten amúgy is túl sok Likud-zászló (Fidesz-szerű nacionalista-populista konzervatív kormánypárt) volt látható a parkban. De ha már elráncigáltam ide egy rakat embert, nem tehetettem meg... A bajt (héberül: בעיה, b'aja) úgy kerültem el, hogy beálltam egy csomó someres (szocialista ifjúsági szervezet: Hasomer Hacair) mögé. Megkönnyebbüléssel töltött el.
Aztán elindult a menet, kellően színes volt, politikai pártok és mozgalmak zászlóival és molinóival, progresszív hitközségek transzparenseivel (!!!), dobosokkal, skót dudásokkal stb. Tüntetés volt ez a javából, és ezért élveztem; őszintén szólva a forradalmár-énem a nyugati pride-oknak nem sok értelmét látja, azok nem többek puszta bulinál, tikkun olam (világ megjavítása)-értékük nulla.
A hangulat tök jó volt (kemény egy darab ellentüntető volt, pajeszos csávó A4-es papíron valami fenyegető üzenettel - már nem dobálnak az charedik a pride-ra élő szamarakat, mint a régi szép időben, mert nem akarnak ingyen reklámot csinálni a szodómiának), én csak azokat az ortodox családokat sajnálom, akik egy olyan játszótéren tartózkodtak, ami mellett a menet elhaladt.
Persze mire vége lett a bulinak, és szétszéledtek a népek, a büszkeség és bátorság is kicsit alábbhagyott, hazafelé menet láttam pár táskába dugott szivárványszínű zászlót cipelő embert, és eszembe jutott, ahogy ugyanezt tettem én is Pesten... Ziher ist ziher alapon.
Az aktuális kedvenc zsinagógám is molinóval jött ki. Forrás: Kehilat Kol HaNeshama Facebook-oldala
Ezt pedig Mikháel küldi mindenkinek sok szeretettel (dióhéjban a történet: a közös pont a három ábrahámita vallás "hagyományos" megközelítésében - mocskos buzik!)
Forrás: ralf-koenig.de
UI.: Fontos megemíteni, hogy az egyik szórólapot, amit kaptam a meneten, nagyrészt megértettem! Ez állt a cetlin: Roce l'daber al ze? Jés im mi l'daber! (Akarsz róla beszélni? Van kivel beszélni!) Egy telefonos lelkisegélyszolgálatot reklámozott.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.