A zsidó ember, ha valami fontos történés életében először esett meg vele, a sehechejánu áldást mondja el, ami a következőképpen néz ki:
ברוך אתה יי אלהינו מלך העולם, שהחינו וקימנו והגיענו לזמן הזה
Áldott vagy te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, aki életben tartott minket és megadta megérnünk ezt az időt.
Ma valami olyan történt, ami Áser szerint sehechejánu-esélyes, de aztán végül is Eszter lebeszélt e áldásról. Tudniillik blogján végre fölfigyelt tevékenységemre Naftali bácsi: nem is értem, mi tartott eddig... Én tényleg nagyon igyekszem pedig: vezettem Ariellel melegbarát istentiszteletet három hitközség közreműködésével; szerveztem karikatúráimból kiállítást, amiben többek között a palesztinok ügye mellett emeltem föl a hangom; propagáltam nyilvánosan reform-konzi rabbikat, tartottam előadást, amiben Tanakh-beli idézetekből mutattam ki a szocializmus és a judaizmus testvér-mivoltát; Magyarországon talán elsőként hirdettem az ökokasrut nevű "reform humbug" igéjét, egy "díszzsidó" hitközségnek vagyok a vezetőségi tagja s a többi - mégis, évekig kellett várnom, hogy beszóljon.
Most érzem csak igazán, hogy letettem valamit az asztalra. Egyébként ezúton üzenem neki, hogy a dáfke nem héber, hanem jiddis eredetű szó, vö. http://www.birot.hu/publications/TBiro-TjeerdDeGraaf.pdf - köszönet a linkért Gávrielnek!
Ma egyébként egy jiddisista haveromtól azt hallottam, hogy a németek eléggé érdekes jókívánsága, a Hals- und Beinbruch! (szó szerint: nyak- és lábtörést) szintén jiddis hátterű, a hácloché und brokhé (sikert és áldást) kifejezés félrehallott változata. Elhiggyük?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.