Csütörtök este a parkban öten gyűltünk össze a születésnapi pikniken (ami szerintem teljesen vállalható létszám külhonban). Elióra - aki egyébként francia létére azt hitte a ruglákhra, hogy croissant -, itt vetette föl a kérdést: "no és mit vettél magadnak születésnapi ajándéknak?"
A szándékom már megvolt, táskát a tálitomnak, de mégis hol? Elióra a Ben Jehudát (belvárosi sétálóutca) javasolta, S'muél az óvárosi piacot, de ezek mind olyan turistalehúzó helyek... Aztán később Mose adott egy kiváló ötletet: az ultra-ortodox zsidók Mekkája, Meá Seárim.
Ő persze könnyen beszél a szakállas-kipás fejével, de én, akinek még az orra sem bumfordi - a rabbiképzőn a jelentkezésemkor ezt előnyként emelték ki - eleinte egyedül nem akartam a charedik hírhedt negyedébe merészkedni, bármennyivel is olcsóbb ott a tálit-táska, mint másutt. Próbáltam szerezni magamnak útitársat - sikertelenül (Mose nem ért rá péntek délután, én pedig aznap votam szabad). Pár reakciót megosztanék:
"Előbb mennék Gázába, mint Meá Seárimba."
Dániél (19), "national service-es"
"Egy barátnőmet megdobták Meá Seárimban kővel, amiért fényképezett sábeszkor."
Idán (25), fuvolaművész
"Meá Seárim? Soha az életben."
Omer (23), katona
No, de - mint tudjuk - nem vagyok normális, úgyhogy végül is mások parái és prekoncepciói által abszolút érintetlenül hatva egyedül mentem el a hírhedt negyedbe: és marhára élveztem.
Embereket nem mertem fotózni... Talán majd legközelebb.
Volt címem, hogy hova érdemes menni, térképet viszont nem hoztam magammal, így kétszer is le kellett szólítanom a helybélieket, de abszolút segítőkészek voltak: azok a fiatal férfiak, akiktől segítséget kértem, rendre kiváló angolsággal igazítottak útba, hiába voltam az ő zakós-kalapos-nadrágos-cipős szettjükhöz képest a megtestesült dekadencia.
Utam során láttam egymást homokkal szóró kisgyerekeket, az utcán karöltve ugráló "sábeszkójdeselő" férfiakat, pár turista-gyanús alakot, sürgő-forgó, szombatra készülödő népeket, chala-árusokat, könyvesboltokat (szinte kizárólag teológiai munkákkal), női parókaboltot, áthúzott izraeli zászlót (nem a cionizmusáról híres ez a környék), halálozási hirdetéseket a hirdetőfalakon (képek sehol, kizárólag feliratok), tengernyi pingvint... és rengeteg papucsot. Máig nem értem, miért kell Meá Seárimban minden sarkon egy papucs-standnak állnia.
Breslaui Nachman követői, a haszid hippik izgalmas egy jelenség, szerte a városban találkozni lehet velük, itt is. Írok róluk bővebben hamarosan!
Mose úgy defeniálta nekem e környéket, mint "a zsidók Vatikánvárosát", a zsidó lélek központját. Nem lepődnék meg azon, ha a helybéliek tényleg meg lennének erről győződve. No és másban is igaza volt: ugyanaz a táska, ami a Lutz utcában (belváros) 50 sékelbe kerül, itt 40-ért volt elvihető. El is vittem.
Túl érdekes volt a környék és túl kevés időt töltöttem el benne ahhoz, hogy ne térjek még vissza... Benjámin szerint aki egynél többször jár Meá Seárimban, az ortodox - vagy azzá válik előbb-utóbb. Bebizonyítom, hogy nincs igaza!
Cicesz-bolt. (De nem akármilyen, a tálit kátánok új generációját árulják!) Sajnos péntek délután lévén már zárva volt a bolt, pedig nagyon izgat. Nächstes mal.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.