Egyszer egy riporter megkérdezte tőlem, hogy mit szeretek Budapestben. Azt feleltem neki:
Nemrég az emberszagú szecessziós bérházakkalövezett Klauzál téren ücsörögve azt néztem, amint magyar, cigány és fekete gyerekek együtt fociznak, a padon a szüleik pedig lelkesen trécselnek egymással; később egy csapat ortodox zsidó vonult át a téren. Imádtam. A tökéletességhez csak egy kézen fogva sétáló meleg pár kellett volna.
Ma ehhez hasonló képet élvezhettem: a jeruzsálemi Gan Hapa'amon (Szabadság Harangja Park) játszóterén kipás gyerekek mulatták együtt az időt csadoros anyukákhoz tartozó kölkökkel.
L. Á.: Ki a jövő embere?
Pár órával korábban egy szövegtanulásnál a "szent" szót próbáltuk definiálni. A chevrutám (disputa-partnerem), aki egyébként egy ortodox és egy reform zsinagógának is tagja, azt mondta: "szerintem a szentség az, ami a gyerekekből sugárzik."
Mikor otthon ezt elmeséltem Mirjamnak (én adtam neki a nevet, egy pár évvel ezelőtt alijázott barátném, de héber neve még nincsen), első reakciója az volt, hogy a csöppségek gúnyolják egymást, szüleiket nem hagyják békében stb.
Majd ha lesznek utódaim (és lesznek, Etiópiából adoptált falasa kölkök biztosan), visszatérhetünk e kérdésre.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.