Volt egyszer két neológ haverom a Szim Salomban, és jókat nevetgéltek azon, hogy jabadam-jabadam-jabadaommolunk a Lekha Dodi versszakai közt. Múlt pénteken a King George utcán található Nagy Zsinagógában fogadtam a szombatot, és jelentem, ők ugyanezzel a dallammal üdvözlik a sábáti királynőt. (Tudom, hogy szerelmes vagyok a Kol HaNeshamába, ott lett volna a helyem, nem kell emlékeztetni, de a kíváncsiságom mindig is erősebb volt a hűségességemnél.)

Forrás: jerusalemgreatsynagogue.com

Voltunk vagy ötszázan férfiak (a nőket eldugták a karzatokra, hogy véletlenül se zavarják az imát), a társaság fele charedi volt, negyede charedi light, a maradékot pedig a magamfajta jött-mentek alkották. Tőlem balra egy ultra hajlongott mindvégig állva olyan erővel, hogy vártam, mikor röpül le a fejéről a strájmli, jobbomon egy amerikai fiú foglalt helyet, aki még arra sem vette a fáradságot, hogy levegyen egy szidurt a polcról, előttem három pingvin-gyerek üldögélt az apjukkal, csak az Ámidánál álltak föl, akkor viszont föl-alá dobálták magukat. Ugyan a cházzán szefárdi kiejtéssel nyomta a műsort (nem teljesen alaptalan a műsor kifejezés: maradjunk annyiban, hogy akárcsak a Dohányban vagy a Frankelben, itt is voltak sokan, akik újságot olvastak, trécseltek ima alatt), de ez nem akadályozta meg az istentiszteletben aktívan résztvevő népek zömét abban, hogy askenázuljanak.

Én úgy mentem oda, hogy majd nézek ki a fejemből, és nyilván esélyem se lesz követni: ahhoz hasonló élményre számítottam, mint amikor egy hindu templom szertartásán voltam jelen, vagy amikor keresztény templomokban nézek/hallgatok evangélikus lelkésznőt, körben ülő kvékereket vagy fekete-afrikai katolikus papokat - és ministránsfiúkat. Ehhez képest az elejétől a végéig aktív részese voltam a mincha, kábálát sábát és mááriv istentiszteleteknek. Valószínűleg olyan képességeket is elsajátítok a jesivában, amiket föl sem fogok... De van még valami, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ilyen otthonosan mozogtam a Nagy Zsinagógában: ugyanazokat a dallamokat használják, mint mi a Szim Salomban!

Basszus, kénytelen vagyok belátni, hogy a Szim Salom Progresszív (?) Zsidó Hitközség nuszáchja jobban emlékeztet a Nagy Zsinagógáéra, mint más egaliter hitközségekére. Emlékszem, mikor először voltam külföldön reform zsinagógában, egy dallamot sem ismertem, mert mindent vidám-pozitív változattal énekeltek, aztán minél több helyen jártam, Glasgow-tól Párizson át Lotánig, be tudtam szállni az éneklésbe, mert az előző - külföldi - élményeim során megtanultam őket. Most a Kol HaNeshamában vagy a Har-Elben már megy minden teli torokból. De mi, pesti reformok konzekvensen ugyanazokat a gyászindulókat fújjuk, mint az askenázi-ortodox körök... (Nem véletlen, hogy a Sz''S-os liturgiától függetlenül, általam levezénylett júl. 7-i közös sáchriszon igyekeztem minél kevesebb olyan dallamot használni, ami nálunk rendszerint napirenden van. Akkor pusztán ösztönösen cselekedtem, de most már racionális érvek is kezdenek megfogalmazódni bennem.)

A Szim Salomot megjárt moden ortodox haverjaim mondták, hogy mi látens charedik vagyunk. Az azért talán nem, ám valami nem kóser, az biztos - még emésztem. Aztán meglátjuk, hogy lenyelem vagy kihányom-e.