A reggeli istentisztelet után 20 percnyi szünet következik, majd bumm: ULPÁN.

Mivel a kurzus első hetében baromi elfoglalt voltam (Limmud, filmklub, ELTE, istentisztelet-vezetés, Budapest Pride stb.), késve érkeztem a jesivába. Még korábban megérdeklődtem, hogy hol tartanak a népek 1 hét elteltével a tankönyvben. Két nap alatt behoztam, és mikor megérkeztem kedden az első órára, az egyik legjobb voltam. Nincs itt semmi misztérium, a magyarázat egyszerű: a 19 fős kezdő csoportból 15-en amerikaiak.

Miért van az, hogy az angliai, a Costa Rica-i, a spanyolországi és az egy héttel később érkező magyarországi bóher (=én) sokkal könnyebben veszi az ivrit akadályait, mint az USA dicső állampolgárai? Kézenfekvő persze, hogy nekik nem kell nyelvet tanulniuk, mert mindenki beszél angolul, de akkor a londoni fiú miért tud mindent? Their education system must be really messed up. S akkor még nem is beszéltünk a libertárius monopolkapitalizmussal, az állami szinten legitimizált erőszakkal és militarizmussal, a gátlástalanul romboló kultúrimperializmussal és egyéb népszerű "amerikanizmusokkal" szembeni fönntartásaimról... (Félreértés ne essék: ahogy a németséget sem lehet azonosítani a nácizmussal, úgy az amerikaiságot sem a neoliberális-individualista értékrenddel. Vannak odaát Harvey Milkek, Martin Luther Kingek, Noam Chomskyk és még sokan mások, akikre nevelőszüleimként tekintek.)

Na, USA-téma kikapcs. Ulpán bekapcs.

Szóval ott ülünk közel húszan egy bazi hideg teremben (a jesiva épületében max. 18 fok van) reggel 9:00-tól 12:30-ig, egy félórás pisiszünettel megállás nélkül ivritet tanulva. S ez jó. Két hét alatt 150 oldalt letudtunk a tankönyvből, a Jó napot-köszönöm-szívesen tengely után legyűrtük a családtagokat, a házat, a bútorokat, az országokat, a nyelveket, az ételeket és sok egyéb állatságot. Nem fogott ki rajtunk se ige- se melléknévragozás, se nő- se hímnemű számok, se a határozott névelő, se az egyeztetések, se semmi. Pár kizökkentő banalitást leszámítva rendületlenül haladunk előre az ivrit ösvényén. 

A tanárunk egy rendkívül rokonszenves középkorú nő, Nica. Mindig feketében jár, lábáig érő lófarka van, és képes még akkor is mosolyogni, amikor valamelyik amcsi másodjára teszi föl ugyanazt a hülye kérdést (bár valószínűleg már hozzá van szokva).
Mikor tavasszal Jeruzsálemben voltam, pár napig egy Sáj nevű pasinál szálltam meg: Sáj is ulpán-tanár, szintén rendkívül rokonszenves. Eddig minden ulpán-tanár, akivel dolgom volt, szívem csücske. 

Lingua ipsa, die Sprache an sich, de taal aan zich s a többi

Kiválóan beszélek magyarul, németül, angolul, jól hollandul, elboldogulok a bibliai héberrel és a latinnal, tanultam kínaiul, japánul, koreaiul és oroszul, úgyhogy nem a levegőbe beszélek, mikor azt mondom: az ivrit pofonegyszerű nyelv. Van egy haverom, Mátánnak hívják (ill. hívom a blogon, mert még neki sincs héber neve), egy ideig Izraelben önkénteskedett, és ő is ugyanezt a konzekvenciát vonta le. Hozzám hasonlóan értelmes ember, nem véletlenül hagyja el Magyarországot ezen a héten. (Ahogy teszi azt Áser és Gávriel is, jó utat és sok sikert mindkettőjüknek!)

Ízelítőnek egy kis nyelvlecke. Ajánlom az összes orosz bevándorló-olvasómnak.

 Ezt pedig azoknak az orosz kollégáknak ajánlom, akik Kínában éreznék legszívesebben otthon magukat: